Programjaink

Fáklyás várlátogatás
Szigliget
6 nap múlva
XII. Ghymes fesztivál
Szigliget
18 nap múlva
Magna Cuma Laude
Szigliget
26 nap múlva

Keresés

Ki olvas minket

Oldalainkat 7 vendég böngészi
Címlap Regéc

Szalafő története a honfoglalástól

www.szalafo.hu

Szalafő település és tartozékai a honfoglalás utáni években jöttek létre. Ezt a tényt maguk a családnevek támasztják alá. Kezdetben a fejedelmi őrök, majd az államalapítás után a királyi őrök székhelye volt.
Köztudott, hogy a Kárpát-medencét benépesítő magyarság alakította ki sajátos védelmi rendszerét a gyepűt. E gyepűrendszer területén belül az egyik legjelentősebb vidék a Rába folyó vonalától nyugatra fekvő határőrizeti rendszer volt, ennek volt része az Őrség. A gyepű katonáskodó népei őrszolgálat teljesítésének kötelezettségeikkel a királyi nemzetségi birtok szabad rétegei közé kerültek.
Az őrségiek- így a szalafőiek- a 11-12-13. századok elején nem egyszer voltak kitéve nyugatról ellenséges támadásoknak, hiszen a Rába völgyén át vezetett az egykori római hadiút Savaria- Szombathely- felé.
A 13. században a gyepűrendszer elveszítette hadászati jelentőségét, ennélfogva a királyi őrök szerepe is csökkent. Helyettük a gyepű vonalán belül kővár-rendszer épült ki, amely átvette a nyugati határ védelmének feladatát. Szalafő központi szerepe is kezdett elhalványulni és e központi szerepkör a templom létesítésén túl a Csákány-Muraszombati út szerepe, továbbá a szentpéteri váracska építése folytán Őriszentpéterre kezdett áttevődni. A felbomlóban lévő gyepű lakóinak életét V. István 1270-ben kelt oklevele mutatja be, amelyben a magyarosdi (Őrimagyarósd) várhoz tartozó speculatörök helyzetét rendezte 22 pontban.
Szalafő első adatolt említése 1393, amikor is Zsigmond király elrendelte, hogy az Esztergomi káptalan Péter fia, László udvarmestert új adomány címén iktassa be a Zalafew-i őrök birtokába. Az 1428-as: Sároi László fia Cseh péter részére kiállított adománylevél Szalafőt az Őrség tartozékaként sorolja fel. A Cseh család utód nélkül maradt, így az Batthyány Ferenc birtokába került.
Szigetvár ostroma és eleste után a török rövidesen megjelent az Őrségben is. A lakosság csak akkor remélhetett biztonságot, ha a török adófizetőjévé válik, vagyis meghódol. A lakosság tehát kettős adózás alatt volt. Adózott a földesúrnak és a töröknek. Az őrségi, s ezen belül a szalafői jobbágyok helyzete emiatt annyira súlyossá vált, hogy kéréssel fordultak Batthyány Ádámhoz, engedje őket áttelepülni a Rába túlsó partjára. Batthyány válasza: kérésük nem könnyű, ha áttelepülnének, a hódoltsági területeken maradóknak tennének kárt. Más móddal kell cselekedniök. A török állandóan emelte az adót,ezért később a falubeliek vonakodtak azt megfizetni. Még a fenyegető levélre sem adóztak. 1637-ben ezért feldúlták a falut, 70 rabot vittek el és 5 lakost megöltek.
A török Dunántúlról történt kiűzése után Szalafőn 73 család adózott, 1715-ben 86, 1718-ban pedig már 97 jobbágy lakta a falut.
A jobbágysorra jutott szalafőiek a földesurukkal szembeni kötelezettségeiket és csekélyke jogaikat urbáriumba foglalták. Az utolsó urbáriumot 1767. június 25-én írták elő, amely tulajdonképpen zömében egészen a jobbágyság eltörléséig, 1848-ig némi módosításokkal volt érvényben.
Ismeretes, hogy a községek közigazgatása évszázadokon át elsősorban a bíró és a jegyző révén valósult meg. Ezek hatáskörét illetve feladatát zömében az urbáriumok is tartalmazták, főleg 1848-49-ig.
A földesúri hatalom megszűnése, majd az osztrák abszolutizmus utasításos rendszere után az 1867-ben létrejött kiegyezés adta meg az alapot a községi önkormányzatok létrejöttéhez. Ettől kezdve a község maga választotta a bírót, az elöljáróságot és a képviselőket, továbbá a jegyzőt. A községi képviselőtestület havonta ülésezett.
Szalafő község vagyonnal is rendelkezett. A községi leltárt évente számba vették, a község vagyonát tartalmazó leltárt községi törzskönyvnek hívták.